Murayama Yoshitaka utolsó alkotása
A játék az idén elhunyt Yoshitaka (Suikoden széria atyja) vezetésével készült a Rabbit and Bear stúdiónál közösségi finanszírozásból. Maga a kalapozás 2020-ban a Kickstarter-en zajlott, az eredeti cél pedig fél millió dollár volt. Végül kicsivel több mint 4 és fél millió dollár jött össze, amivel a Kickstarter eddigi történeték harmadik legjobban finanszírozott videójátékos projektje lett.
A játék prológusaként szolgáló Eiyuden Chronicle: Rising 2022-ben jelent meg, amit eredeti tervek szerint 1 évvel később követett volna a Hundred Heroes azonban csúszást követően csak most debütált PC-re, Nintendo Switch-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox One-ra és Xbox Series konzolokra.
Sztori
A történet középpontjában a Népszövetség egyik határmenti falujából származó ifjú legény, Nowa áll. Ki csatlakozik az Őrséghez, ahol egyből egy expedícióra küldik a szomszédos Galdean birodalom tisztjeivel, hogy megtaláljanak egy mágikus ereklyét. Noha az expedíció sikerrel jár, azonban úgy alakul, hogy ez csak növeli a feszültséget a két nemzet között, ami végül háborúba torkollik. Nowa feladata pedig nem más lesz minthogy felállítson egy hadsereget a birodalom ellen.
A címéhez hűen a játék során 100 különböző karaktert toborozhatunk be hadseregünkbe, akikkel aztán megvívhatjuk a körökre osztott harcainkat kalandjaink során.
SPOILER!
Már dolgoznak a folytatáson
A Rabbit and Bear stúdió-t Reddit-ten lehetett kérdezni bármiről és az egyik kommentben feltett kérdésre válaszul megerősítették, hogy már zajlanak a következő felvonás munkálatai, amivel remélik méltók lesznek Yoshitaka örökségének.
SPOILER!
Források:
A játék hivatalos oldala
Gematsu
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2024.04.24] Megjelent: Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes
munkatárs
|
|
Hír dátuma: 2024.04.24. 16:07
|
|
2024.04.24 16:07 00 / |
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7